CikkeinkA jó horgász szett eszközei

Következő írásunkban tapasztalt horgászok arról beszéltek nekünk, hogy milyen a jó horgász szett. Miből áll és milyen szempontok alapján érdemes választani? Most elmondjuk.

Mai interjúnk során arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen egy jó horgász szett. Egy éppen zajló horgászaton beszélgettem Alt Benjáminnal, Bártfai Attilával és Tóth Tiborral, a helyszín az élő Duna partja 22 fokos gyönyörűséges napsütéssel, és eredményes pecázással.

Milyen halakat céloztatok meg?

Szeretnénk fogni karika- és dévérkeszeget, jászkeszeget, és még a pontyokat vettük célba.

 

Ezen a helyen is élnek pontyok?

Igen akad néhány erre is! Igazából a pontyhorgászat egy kissé más módszert kíván, mint a más fajokra való horgászás. A felszerelés erősítésével tudjuk szelektálni a várható halak méretét, főleg a csali méretével. Ami nem jelenti azt, hogy egészen apró méretű csalival ne foghatnánk nagy méretű halat. De a nagyméretű csalival ki tudjuk küszöbölni az apróbb halak kapásait.

 

Milyen a jó horgász szett?

Szerintetek milyen egy jó horgász szett? Milyen eszközökre lehet szükség egy hétvégi fiús kiruccanáshoz?

Mivel sok időt töltünk kint ezért sok mindenre szükség van. Van egy kazal horgászbotunk, pontymatrac, zsinórok, orsók, többféle csalink is van. A kényelemhez kell horgász szék, napernyő és asztal is. Össze kellett készíteni a bográcsos őzpörkölt hozzávalókat és kellékeket a vacsorához. Némi folyadék állomány is a rendelkezésünkre áll. Valamint van még a sátor és több horgász táska is a kocsiban.

 

Miből áll?

Mennyi pénzből lehet a minimum horgász szettet kihozni?

Olyan 15.000 Ft-ból meg lehet oldani. Horgászbot, orsó, damil, horog és csali fog csak kelleni. Később pedig annyi, amennyit rászánunk!

 

Milyen egy horgásztáska? Mindenkinek van olyan?

Idővel muszáj, ha csak nem kézbe viszi a kellékeket! Van akinek 3 vagy 4 is van, mert annyi kis motyója van.

 

Ti használtok pontybölcsőt vagy pontymatracot is?

Természetesen, hiszen ez az eszköz nem csak a ponty fajtákat segíti, hanem bármely más egyedet is. Nálunk mindig van! A pontybölcső a kifogott élőlények védelmét szolgálja. Nekünk kötelességünk a legkevesebbet ártani a halaknak. Ez a szivacsból készült 3 cm vastag kellék segíti, hogy a hal bőrére ne tapadjon hozzá semmi vagy sértse fel bármi. Fontos még, hogy legyen sebfertőtlenítőnk is, amivel befújjuk a hal sérüléseit. Ez nagyon fontos és etikus rész!

 

Ti szoktatok gumicsónakban horgászni?

Előfordult már, több horgász is beszerzett már belőle. Horgászatnál viszont óvatosnak kell lenni! A gumicsónak lehet balesetveszélyes is! A horgony, mentőmellény és tűzoltó készülék egy bizonyos méret felett pedig kötelező.

 

Honnan szerzitek be az eszközeiteket? Horgász webshop vagy horgász bolt?

Mi igazából bolt pártiak vagyunk, mert szeretjük kézbe venni és megtalálni a legmegfelelőbb darabot. Persze webáruházból is rendeltünk már.

 

Felhasználás és álomhelyszín

Ti mit csináltok a kifogott halakkal?

Sokszor visszaengedjük, de van, hogy készítünk belőle valami finomat. A húsa nagyon egészséges, ez tudva lévő. Magyarországon amúgy is nagy hagyománya van a halból készült ételeknek. Mi is kipróbáltunk nagyon sok féle ételt, mint például a halászlé, rántott ponty, rácz ponty és rájöttünk, hogy a recepteknek igazából csak a képzelet szab határt!

Ha bármennyi pénzetek lenne elmenni álmaitok horgász helyére, az hol lenne?

A Duna delta romániai szakasza Chiliánál, nagyon jó hely! A vadregényes táj éppen tökéletes hely egy jó kis pontyozáshoz.

Nem boldogulsz?

Hívj minket, szívesen segítünk!

+36 1 490 0202

E|PECA Horgász Webáruház

Gyors szállítás akár 1 napon belül
14 napos elállás Ha nem tetszik, küldd vissza!
100% elégedettség Elégedettségi garancia

Kategóriák